1.AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE
Senvelgo 15 mg/ml belsőleges oldat macskák számára
2.MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL
1 ml tartalmaz:
Hatóanyag:
Velagliflozin 15 mg
velagliflozin L-prolin H2O-nak megfelelő: 20,1 mg
Segédanyagok:
A segédanyagok és egyéb összetevők minőségi összetétele
Etanol (96%)
Propilén-glikol
Citromsav-monohidrát
Nátrium-hidroxid 1M
Méz ízesítés
Tisztított víz
Átlátszó, színtelen vagy sárgás–barnás oldat.
3.KLINIKAI ADATOK
3.1Célállat faj(ok)
Macska
3.2Terápiás javallatok célállatfajonként
Hiperglikémia csökkentésére nem inzulindependens cukorbetegségben szenvedő macskáknál.
3.3Ellenjavallatok
Nem alkalmazható olyan macskáknál, amelyeknél a diabéteszes ketoacidózis (DKA) klinikai tünetei vagy a DKA-nak megfelelő laboratóriumi értékek állnak fenn. Nem alkalmazható súlyosan dehidratált macskáknál, amelyek intravénás folyadékpótlást igényelnek.
3.4Különleges figyelmeztetések
Velagliflozin-kezelés során elvétve, egyszeri vércukormérésen alapuló, tünetmentes hipoglikémia figyelhető meg.
Inzulinnal vagy egyéb vércukorszint-csökkentő kezelésekkel és velagliflozinnal történő kombinált kezelések ártalmatlanságát és hatékonyságát macskák esetében nem vizsgálták.
Az inzulin hatásmechanizmusa miatt fokozott a hipoglikémia kialakulásának a kockázata, ezért a kombinációban való alkalmazás nem javasolt.
A hatásmechanizmus alapján az SGLT-2-gátlókkal kezelt macskáknál várhatóan glükózuria jelentkezik. Ezért a glükózuria mértéke nem megbízható diagnosztikai mutató a glikémiás kontroll ellenőrzésére vonatkozóan. Ellenőrizni kell a vércukorszintet annak megállapítása érdekében, hogy mikor kell a cukorbetegség kezelését újrakezdeni, mivel a glükózuria az állatgyógyászati készítmény abbahagyása után még 2-3 napig is fennállhat.
A velagliflozin-kezelést követő diabéteszes remissziót nem vizsgálták a klinikai vizsgálatokban.
A velagliflozin hatásmechanizmusa miatt nehézséget jelenthet a remisszióban lévő macskák azonosítása. Remisszió gyanúja esetén megfontolható a kezelés felfüggesztése, folytatva az egyéb intézkedéseket (pl. alacsony szénhidráttartalmú étrend, megfelelő testsúlyszabályozás), valamint a glikémiás kontroll és a klinikai tünetek visszatérésének szoros megfigyelését. A betegség kiújulása esetén a velagliflozin-kezelés újrakezdhető.
3.5Az alkalmazással kapcsolatos különleges óvintézkedések
Különleges óvintézkedések a célállatfajokban való biztonságos alkalmazáshoz
Az SGLT-2-gátlók (például a velagliflozin) hatásmechanizmusa alapján a diabetes mellitus (DM) ezen állatgyógyászati készítménnyel történő sikeres kezeléséhez elengedhetetlen a megfelelő endogén inzulintermelés.
Mivel az endogén inzulinra vonatkozóan nem létezik küszöbérték a megfelelő mennyiségben való rendelkezésre állás megállapításához, az alábbi előírások betartása alapvetően fontos a kezelés megkezdésére („A kezelés megkezdése előtt”) és a kezelés folytatására („Javaslatok a kezdeti ellenőrzésre vonatkozóan (első két hét)”) alkalmas macskák azonosításához, valamint azon macskák azonosításához, amelyek számára előnyös a monoterápia.
A kezelés megkezdése előtt:
Diabéteszes ketoacidózisra (DKA) irányuló szűrővizsgálatokat kell végezni. Ezért alkalmazás előtt ellenőrizni kell a vizeletben vagy a vérben található ketontesteket. A kezelést nem szabad elkezdeni vagy folytatni, ha a ketontestek DKA-ra utaló koncentrációban vannak jelen.
Az olyan klinikai tünetek, mint a nem kívánt fogyás, kiszáradás, letargia, anorexia (étvágytalanság), hányás, cachexia (senyvesség) DKA-ra utalhatnak. Az előzetesen inzulinnal kezelt cukorbeteg macskáknál magasabb lehet a DKA és a ketonuria kockázata az újonnan diagnosztizált betegekhez képest a velagliflozin-kezelés megkezdésekor.
Azoknál a macskáknál, amelyeknél magas a DKA kialakulásának a kockázata, szoros megfigyelés szükséges és más, inzulint vagy egyéb beavatkozásokat is magában foglaló kezelést kell kapniuk. A DKA kialakulásának kockázata jelentős mértékben csökken a kezelés első két hetét követően, de DKA bármikor kialakulhat (az ellenőrző vizsgálatokra vonatkozó információkat lásd alább). Amennyiben a kezelést a cukorbetegség megállapításától számított négy napon túl kezdenék el, az állatorvosnak újra fel kell mérnie a ketoacidózis kockázatát.
A társbetegségekben – ideértve a hasnyálmirigy-gyulladást, a májbetegségeket, a fertőző betegségeket, a szívbetegségeket, a veseelégtelenséget (IRIS 3. vagy 4. stádium) a daganatos betegségeket, a hyperthyreosist és az akromegáliát – szenvedő macskákat kizárták a vizsgálatból. Az állatgyógyászati készítmény ártalmatlanságát és hatásosságát a fenti társbetegségekben szenvedő cukorbeteg macskáknál nem vizsgálaták teljes körűen. Az állatgyógyászati készítmény társbetegségekben szenvedő macskáknál történő alkalmazása kizárólag az állat kezelését végző állatorvos által elvégzett előny/kockázat értékelésnek megfelelően történhet.
A kezelés megkezdése előtt a következő állapotokat meg kell szüntetni: kiszáradás, igazolt DKA vagy annak gyanúja, anorexia (étvágyvesztés), klinikai hasnyálmirigy-gyulladás, idült hasmenés, hányás, senyvesség (cachexia).
Javaslatok a kezdeti ellenőrzésre vonatkozóan (első két hét):
Azonnal fel kell függeszteni a kezelést, amennyiben megállapítják a diabéteszes ketoacidózist (DKA) vagy diabéteszes ketonuriát, vagy ezeknek a gyanúja merül fel, és a megfelelő kivizsgálást el kell végezni.
Az SGLT-2-gátlók hatásmechanizmusa miatt DKA esetén nem feltétlenül áll fenn hiperglikémia (euglikémiás ketoacidózis). Az euglikémiás DKA diagnosztizálásának alapjául klinikai tünetek, metabolikus acidózist igazoló laborlelet és egyéb, DKA fennállására utaló laborleletek szolgálnak.
DKA (pl. csökkent étvágy, heveny hányás, letargia/levertség, kiszáradás és laborleletek) esetén, feltétlenül azonnal el kell kezdeni a megfelelő kezelést. Ez magába foglalja az inzulinkezelés azonnali megkezdését a normális vércukorértékek ellenére (euglikémiás ketoacidózis), és a hipokalémia egyidejű ellenőrzését/kezelését. Az inzulinkezelés megkezdése a ketoacidózis progressziójának megállítása miatt szükséges. Meg kell fontolni az inzulin mellett dextróz vagy egyéb szénhidrátforrás adagolását, és megfelelő táplálási támogatás alkalmazását.
Ellenőrizni kell a ketontestek jelenlétét a kezelés megkezdésekor az első két hétben 1–3 naponta, illetve minden olyan esetben, amikor a macska a betegség klinikai tüneteit mutatja, például kevesebbet eszik, heveny hányás alakul ki vagy csökken a macska aktivitása. A ketontestek jelenlétének ellenőrzését lehetőleg plazmából, az állatorvosi rendelőben kell elvégezni, de a macska tulajdonosai otthon is ellenőrizhetik, ha egy megfelelő vizelettesztcsíkot a macska vizeletébe, pl. a macskaalomba mártanak. Ha kimutatható a ketontestek jelenléte, abba kell hagyni a kezelést és a macskát állatorvosnak azonnal újra meg kell vizsgálnia és amennyiben szükséges, módosítania kell a kezelést.
Javaslatok a rendszeres ellenőrzéshez:
Idővel bekövethezhet a cukorbetegség (DM) progressziója, ezért egyes macskáknak exogén inzulinra lehet szükségük a DKA megelőzése érdekében. Ezért a cukorbetegségben szenvedő és az állatgyógyászati készítménnyel kezelt macskákat rendszeresen ellenőrizni kell a standard gyakorlatnak megfelelően. Ezen felül a velagliflozin hatásmechanizmusa miatt a rendszeres ellenőrzésnek magában kell foglalnia a ketontestek vizsgálatát (vizeletvizsgálattaltal vagy plazmából), a hidratáltsági állapot (ozmotikus diurézis) és a testtömeg (a tartós glükózuria miatti nem kívánt fogyás) megállapítását.
A DKA klinikai tüneteinek megjelenésekor meg kell vizsgálni a macskát, hogy kimutathatók-e DKA-ra utaló ketontestek (pl. ketonuria és/vagy ketonaemia). Amennyiben a macskánál DKA, ketonuria vagy ketosis alakul ki, vagy amennyiben romlik a macska klinikai állapota vagy a vér glükóz-, vagy fruktózamin értékei romlanak a kezdeti javulást követően, további diagnosztikai vizsgálatokra vagy alternatív terápiára lehet szükség. Javasolt elvégezni a vérkép, a vér biokémiai paramétereinek és a vizeletnek a vizsgálatát, illetve megállapítani a hidratáltsági állapotot.
Az SGLT-2-gátlók hatásmechanizmusa miatt emelkedhet a szérum kreatinin, a BUN, a foszfor és a nátrium szintje a kezelés megkezdése után néhány héttel, amelyet az értékek stabilizálódása követ. A vesebeteg pácienseknél javasolt a vesefunkció, a testtömeg és a hidratáltsági állapot rendszeres ellenőrzése. IRIS 1. és 2. stádiumú vesebetegségben szenvedő macskákat is bevontak a pivotális klinikai vizsgálatokba.
További óvintézkedések a biztonságos használat érdekében:
A macska szemével való érintkezést kerülni kell.
Az állatgyógyászati készítmény ártalmatlansága és hatékonysága nem igazolt 1 évesnél fiatalabb macskák esetében.
Húgyúti fertőzés előfordulhat a diabetes mellitus által okozott glükózuria vagy a velagliflozin hatása miatt.
Amennyiben a kezeléssel összefüggő mellékhatások (pl. hasmenés) továbbra is fennállnak, a velagliflozin adását fel kell függeszteni, és mérlegelni kell a DM alternatív kezelését.
A macskáknál a kezelés átmeneti felfüggesztésére lehet szükség olyan klinikai helyzetekben, amelyek ismerten ketoacidózisra hajlamosítanak (pl. akut betegség miatti étvágytalanság vagy műtéttel kapcsolatos koplalás).
Az állatok kezelését végző személyre vonatkozó különleges óvintézkedések
A feltöltött fecskendőt gyermekek elől gondosan el kell zárni! Az állatgyógyászati készítmény enyhe szemirritációt okozhat. Szembe ne kerüljön. Véletlen szembe kerülés esetén azonnal és alaposan ki kell öblíteni a szemet vízzel.
Használat után kezet kell mosni.
A velagliflozin véletlen lenyelése olyan átmeneti hatásokkal járhat, mint a vese glükózkiválasztásának növekedése, a vizelet térfogatának növekedése, valamint potenciálisan a vércukorszint koncentrációjának csökkenése. A feltöltött fecskendő gyermekektől elzárva tartandó. Mellékhatások előfordulásakor, például véletlen lenyelést követően, illetve szemirritáció esetén haladéktalanul orvoshoz kell fordulni, bemutatva a készítmény használati utasítását vagy címkéjét.
A környezet védelmére irányuló különleges óvintézkedések:
Nem értelmezhető.
3.6Mellékhatások
Macska:
Nagyon gyakori
(10 kezelt állatból több mint 1-nél jelentkezik):Hasmenés vagy híg bélsár1
Polidipszia vagy poliuria2
Testtömegvesztés3
Dehidráció4
Hányás5
Gyakori
(100 kezelt állatból több mint 1-nél, de kevesebb mint 10-nél jelentkezik):Diabéteszes ketoacidózis (DKA)6
Diabéteszes ketonuria6
Húgyúti fertőzések (UTI)
Fokozott nyálzás7
Hypercalcaemia8
1A hasmenés vagy híg bélsár általában átmeneti jellegű. Szupportív kezeléssel megszüntethetők az emésztrőrendszeri tünetek. Amennyiben a kezeléssel összefüggő hasmenés továbbra is fennáll, a kezelést fel kell függeszteni és mérlegelni kell az alternatív kezeléseket. Lásd még a 3.3 és 3.5 pontot.
2A polidipszia vagy poliuria az alapbetegség tüneteként is előfordulhat, vagy fokozódhat a velagliflozin ozmotikus hatása miatt.
3A fogyás az alapbetegség tüneteként is előfordulhat. Kezdeti súlycsökkenés fordulhat elő a velagliflozin glükózuriás hatása miatt. Ha a súlycsökkenés továbbra is fennáll, szűrést kell végezni DKA-ra. Lásd még a 3.3 és 3.5 pontot.
4Súlyos kiszáradás esetén szűrést kell végezni a DKA-ra. Megfelelő szupportív folyadékpótló kezelést kell adni szükség esetén. Lásd még a 3.3 és 3.5 pontot.
5A hányás általában sporadikus előfordulású és specifikus kezelés nélkül is megszűnik. Az akut vagy gyakoribb hányás klinikai DKA vagy más súlyos betegség tünete is lehet és ennek megfelelően kell kivizsgálni. Lásd még a 3.3 és 3.5 pontot.
6DKA vagy diabéteszes ketonuria esetén fel kell függeszteni a kezelést és el kell kezdeni az inzulinterápiát. Lásd még a 3.3 és 3.5 pontot.
7A fokozott nyálelválasztás általában csak az első néhány alkalmazáskor, közvetlenül a beadás után jelentkezik és nem igényel specifikus kezelést.
8A hiperkalcémia általában enyhe, a kalciumszint a referenciatartomány közelében marad és nem igényel specifikus kezelést.
Fontos a mellékhatások bejelentése. Ez lehetővé teszi az állatgyógyászati készítmény biztonságosságának folyamatos nyomon követését. A jelentéseket lehetőség szerint az állatorvoson keresztül kell elküldeni a forgalomba hozatali engedély jogosultja vagy annak helyi képviselete felé, vagy a nemzeti mellékhatás figyelő rendszeren keresztül az illetékes nemzeti hatóság felé. A vonatkozó elérhetőségeket lásd a használati utasításban.
3.7Vemhesség, laktáció vagy tojásrakás idején történő alkalmazás
Az állatgyógyászati készítmény ártalmatlansága nem igazolt tenyészállatoknál, vemhesség vagy laktáció idején. Kizárólag az állat kezelését végző állatorvos által elvégzett előny/kockázat értékelésnek megfelelően alkalmazható.
3.8Gyógyszerkölcsönhatás és egyéb interakciók
Gyógyszerek közötti kölcsönhatásokat nem vizsgáltak in vivo körülmények között.
Diuretikumokkal való együttes alkalmazását nem vizsgálták. A Senvelgo farmakodinámiás hatása miatt, amely enyhe ozmotikus diurézist válthat ki, diuretikumokkal való együttes alkalmazás esetén potenciálisan szinergista hatás alakulhat ki.
A Senvelgo inzulinnal vagy egyéb vérglükóz-szintet csökkentő kezelésekkel való együttes alkalmazását nem vizsgálták. (lásd 3.4 pont).
3.9Az alkalmazás módja és az adagolás
Szájon át történő alkalmazásra.
A javasolt adag 1 mg/kg testtömeg naponta egyszer beadva.
Korábban inzulinnal/más antidiabetikumokkal kezelt macskáknál is ugyanezt a dózist kell alkalmazni. Az inzulinról való átálláskor a velagliflozin kezelés megkezdése előtti napon el kell hagyni az inzulin esti adagját.
Az oldatot a csomagban található adagolófecskendővel kell felszívni. A fecskendő ráilleszthető a flakonra és testtömeg kg-os beosztással rendelkezik. Az állatgyógyászati készítmény beadható közvetlenül a szájba juttatva vagy kis mennyiségű eledelbe keverve.
Az állatgyógyászati készítményt mindennap nagyjából ugyanabban az időben kell beadni.
Ha egy adag kimarad, azt még aznap, a lehető leghamarabb be kell adni.
Használat után a flakont szorosan le kell zárni a kupakkal.
A fecskendő tiszta, száraz kendővel tisztítható.
A fecskendőn található osztások 0,5 testtömeg-kg-nak felelnek meg.
3.10A túladagolás tünetei (valamint – adott esetben – sürgősségi intézkedések és antidotumok)
Egy 90 napos tolerancia vizsgálat során a velagliflozin 1, 3 és 5 mg/kg-os adagjának ismételt alkalmazásakor a bélsár dózistól függő lágyulását figyelték meg.
9 hónapos korú felnőtt macskákban az ajánlott maximális, 1 mg/ testtömeg kg-os velagliflozin adag legfeljebb 5-szörösének 180 napon át tartó ismételt alkalmazása során csökkent súlygyarapodást figyeltek meg. Ezért a fejlődésben lévő macskáknál a hosszú időn keresztül fennálló, tartós túladagolás súlygyarapodás-csökkenést okozhat. A vízfogyasztás nőtt a velagliflozin kezelés időtartama alatt.
Minden kezelési csoportban megfigyelték az átlagos trigliceridszint átmeneti emelkedését és az átlagos koleszterinszint emelkedését. Mindkét érték az egészséges állatokra jellemző referenciatartományban maradt és klinikai jelentőségük kicsi.
3.11Egyedi felhasználási korlátozások és különleges felhasználási feltételek, ideértve az antimikrobiális és a parazitaellenes állatgyógyászati készítmények alkalmazásának korlátozását is a rezisztencia kialakulási kockázatának mérséklése érdekében
Nem értelmezhető.
3.12Élelmezés-egészségügyi várakozási idő
Nem értelmezhető.
4.FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK
4.1Állatgyógyászati ATC kód:
QA10BK90
4.2Farmakodinámia
A velagliflozin erősen szelektív inhibitora a nátrium-glükóz kotranszporter-2-nek (SGLT-2), ami túlnyomórészt a vesében expresszálódik. A velagliflozin kis mértékben gátolja a túlnyomórészt a vékonybélben, de kis mértékben a vesében is expresszálódó SGLT-1-et is. Az SGLT-2 a legfontosabb transzporter, amely a glükóz vizeletből való reabszorpciójáért felelős, a filtrátumban lévő glükóz 90%-a visszaszívódik az SGLT-2 transzporteren keresztül, 10%-a pedig az SGLT-1-en keresztül. Az SGLT-2 gátlásával megnő a vizelettel történő glükózkiválasztás, ami csökkenti cukorbeteg macskákban a magas vércukorszintet. A hiperglikémia csökkenése általában a kezelés megkezdése után 7 nappal alakul ki. A glükóz egy része továbbra is visszaszívódik az SGLT-1 részleges gátlása miatt a vesében, ami csökkenti a klinikai hipoglikémia kialakulásának kockázatát. Ez az SGLT-1-re gyakorolt kis mértékű gátlás járulhat hozzá a bélsár dózisfüggő lágyulásához és hígabbá válásához/hasmenéshez, annak köszönhetően, hogy az SGLT-1 expresszálódik a vékonybélben.
Egy európai klinikai vizsgálat során az 1 mg/kg adagban, naponta egyszer, szájon át alkalmazott velagliflozin ártalmatlanságát és hatékonyságát vizsgálták diabéteszes macskákban és hasonlították össze egy engedélyezett, állatgyógyászati sertésinzulin naponta kétszeri alkalmazásával (egyedi dózisbeállítás) 91 napon keresztül.
A hatékonyság értékelését 45 nap kezelés után végezték el, és akkor minősült sikeresnek a kezelés, ha az állatnál jelentkezett együttes javulás legalább egy, diabétesszel összefüggő klinikai tünet (pl. vízfogyasztás, vizelet mennyisége és a vizeletürítés gyakorisága, diabéteszes polineuropátia vagy étvágy) és legalább egy glikémiás laboratóriumi paraméter (átlag vérglükózszint a ?250 mg/dl vérglükóz-görbén, min. vérglükózszint ?160 mg/dl vagy szérum fruktózaminszint ?450 µmol/l) vonatkozásában. A vizsgálatba korábban kezelésben nem részesült és korábban inzulinnal kezelt diabéteszes macskákat is bevontak. A vizsgálat igazolta, hogy a velagliflozin nem különbözött a sertés eredetű „lente” inzulintól. A kezelés sikerességének aránya a kezelés 45. napján a velagliflozinnal naponta egyszer kezelt macskáknál 53,7% volt, míg a naponta kétszer alkalmazott injekciós sertés „lente” inzulinkezelés esetében 41,9%.
A glikémia laboratóriumi paramétereinek javulása nagyobb arányban következett be a velagliflozinnal kezelt macskáknál, mint az inzulinnal kezelteknél a 7. napon (80% a velagliflozin csoportban, 42% az inzulin csoportban), majd minden időpontban a vizsgálat ideje alatt.
Egy USA-ban végzett klinikai vizsgálat során az 1 mg/kg/nap adagban alkalmazott velagliflozin ártalmatlanságát és hatékonyságát vizsgálták újonnan diagnosztizált diabéteszes macskáknál és korlátozott számú korábban inzulinnal kezelt macskáknál. A vizsgálat elrendezése kiindulási kontrollt tartalmazott és minden bevont macska velaglifozint kapott. Ebben a vizsgálatban a velagliflozinnal kezelt és a hatékonyság vizsgálatába bevont macskák 88,4%-ánál minősült a kezelés sikeresnek a 30. napon.
A „sikeres kezelés” összetett változóba tartozott a javulás legalább egy, diabétesszel összefüggő klinikai tünet (poliuria, polidipszia, nem kívánt testtömegvesztés, polifágia vagy diabéteszes polineuropátia) és legalább egy glikémiás paraméter vonatkozásában a szűrővizsgálathoz képest (az átlag vérglükózszint a vérglükóz-görbén, amelynek ?300 mg/dl alattinak is kellett lennie, vagy a szérum fruktózaminszint, amelynek ?450 µmol/l alattinak is kellett lennie).
4.3Farmakokinetika
Felszívódás:
Éheztetett macskáknál a velagliflozin 1 mg/kg-os adagjának szájon át beadása után a plazmakoncentráció-idő görbe alapján gyors felszívódás következik be, a maximális plazmakoncentráció (Cmax)
0,6 – 1 óra elteltével alakul ki (Tmax). Az átlagos Cmax-értékek 1293 és 2161 ng/ml között változtak, az átlagos, 0-24 órás görbe alatti terület (AUC0-24h) értékek 6944 és 11035 h*ng/ml közötti tartományba estek.
Etetett macskáknál a velagliflozin szájon át beadása után a plazmakoncentráció-idő görbe alapján enyhén elhúzódó felszívódás következik be, a maximális plazmakoncentráció (Cmax) 1–3,67 óra után alakul ki (Tmax). Az átlagos Cmax-értékek 316 és 846 ng/ml között változtak, az átlagos, 0-24 órás görbe alatti terület (AUC0-24h) értékek 2786 és 7142 h*ng/ml közötti tartományba estek.
Összefoglalva tehát, bár éheztetéses körülmények között magasabb Cmax alakul ki rövidebb Tmax mellett, ami magasabb expozíciót eredményez (AUC0-24h) az etetéses körülményekhez képest, ez nem tekinthető klinikai jelentőségűnek.
1, 3 és 5 mg/kg velagliflozin ismételt, hat hónapnál tovább tartó, szájon át való, napi alkalmazását követően macskákban enyhén fokozott expozíciót (tartomány: 1,3–1,9-szeres) figyeltek meg. Ezen felül tendencia jellegű, a dózis-arányosnál kisebb mértékű emelkedést figyeltek meg az expozícióban (AUC) és a Cmax-értékében minden adagolási szinten.
Nem figyeltek meg lényeges különbséget az expozíció vonatkozásában hím és nőstény macskák között. A velagliflozin abszolút biohasznosulása 96%-os volt éheztetett macskákban a szájon át történő alkalmazást követően.
Eloszlás:
Egy macskaplazmával végzett in vitro vizsgálat magas (93%) plazmafehérjékhez való kötődést mutatott ki.
Egy macska teljes vérrel végzett in vitro vizsgálat során a velagliflozin mérsékelt eloszlását figyelték meg vörösvérsejtekben. A vörösvértest-koncentráció és a plazmakoncentráció aránya (Cbc/Cp) 0,84 volt. Macskákban az intravénás beadást követően megállapított térfogateloszlás (Vss) a test víztartalmához hasonló, ami arra utal, hogy a velagliflozin eloszlik a szövetekben.
Metabolizmus:
Macskákban a szájon át való alkalmazást követően a velagliflozin elsősorban oxidáció, oxidáció és dehidrogenálás kombinációja, illetve szulfátokkal való konjugáció révén metabolizálódik.
Elimináció:
Szájon át való beadást követően (etetett/éheztetett) az átlagos felezési idő (T1/2) 4,5–6,4 óra között változott.
Macskában a szájon át beadott velagliflozin nagy része változatlan formájában a bélsárral ürül. Vizelettel csak kis mértékben ürül (kb. 4%).
